|
||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||
|
Szigorúan ellenőrzött evangélium
Molnár János egyháztörténész, a Debreceni Egyetem docense maga is érintett, hiszen 1975 és 1989 lelkipásztorként szolgált Romániában. Nyíltan elutasította a kommunista rendszerrel való „együttműködést”, sőt szamizdat publikációiért 1983-ban learatóztatták, majd a hatalom nyomására rokkantosították. 1988-ban nyíltan fellépett a romániai falurombolás ellen, Tőkés Lászlóval együtt. 1989 óta Szegeden él, vallás- és egyháztörténetet oktat és kutat, jelenleg a romániai református egyház II. világháború utáni történetén dolgozik. A Szigorúan ellenőrzött evangélium című munka első kötete a kommunista Románia egykori politikai rendőrsége, a Securitate munkájába nyújt betekintést, több, az egyház berkeiben tevékenykedő megfigyelt személy, besúgó, illetve szekus tiszt nevét fedve fel. A szerző művével arra figyelmeztet, hogy „bűnmegvallásra és bűnbocsánatra soha nem lehet azt mondani, hogy késő.” A négyszáz oldalas, tetemes dokumentummásolattal ellátott kötetből kiderül, hogy a kommunizmus idején az erdélyi református egyházban dolgozók kétharmada meghurcolt, meggyötört ember volt, egyharmaduk viszont „cinkos, besúgó volt, aki 1989 után is folytatta vagy folytatja káros tevékenységét” – fogalmazott Tőkés László a könyv erdélyi bemutatóján. Molnár János könyvét Dr. Berényi Károly önkormányzati képviselő ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A bemutatón a szerzővel Vincze Gábor, az Emlékpont történésze beszélget. A kötet a rendezvényen megvásárolható lesz, és a szerző helyszínen dedikálja. Tekintse meg a rendezvényünkön készült képeket! |
|||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||