|
|
|
Múzeumok éjszakája
Mintegy két és fél ezren vettek részt 2008. június 21-én, szombaton a Múzeumok Éjszakája hódmezővásárhelyi programjain. A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ először csatlakozott az országos kezdeményezéshez, három helyszínen éjfélig várták a szervezők egy kellemes nyáresti kulturális kikapcsolódásra az érdeklődőket. Országszerte több mint 330 ezren zarándokoltak el a 70 budapesti és 160 vidéki helyszínre.

Az Árpád utcai Gazdaháznál délután négy órától Szent Iván éjszakájához kapcsolódó hagyományőrző és gyermek programok várták az egyéni látogatókat és a családokat. Tűzszerszámokból, fűtő- és tüzelő berendezésekből nyílt időszaki kiállítás, melyet Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész nyitott meg. A Nagy Imre téren a bőrművességet, a nyíl-, tegez-, valamint a gyertyakészítést sajátíthatták el a résztvevők. Ügyességi és fizikai erőpróbára is lehetőség nyílt: íjazásból, dárdahajításból, rönkdobásból és kürtfúvásból álló négy próbát kellett teljesíteni a nevezőknek. Az érdeklődők láthattak még kovácsbemutatót, valamint honfoglalás korabeli íjászok repítették vissza a múltba a közönséget. Az est beálltával került sor a „tisztító tűz” hagyományos tűzszerszámokkal - taplóval és kovával - történő meggyújtására, majd a rituális tűzugrásra.
 A Szent Iván éji tűz meggyújtása
Az Alföldi Galéria udvarán a Híd nemzetközi kerámia-kiállításhoz kapcsolódtak a programok. Tűzvarázs címmel kerámia „valóságshow”-t tekinthettek meg a látogatók. Az érdeklődők megfigyelhették, hogyan nyer a művészek és mesterek keze által az agyag formát, és hogyan ég kerámiává a felállított két kemencében a nyers agyag. Lehetőség nyílt kézműves-foglalkozásra is: számos gyerek és felnőtt próbálta ki a korongozást, a kerámiafestést és égetést. A táncolni vágyóknak a talpalávalót a Csík népzenei együttes biztosította.
 Éjszakai tárlatvezetés az Emlékpontban
Az Emlékpont kiállítását is több százan tekintették meg az est folyamán, különösen nagy sikere volt az éjszakai történetekkel színesített tárlatvezetésnek, mely a „Csengőfrásztól a Tiszavirágig” címet viselte. Dr. Baracs Gabriella történész vezette végig a látogatókat az esti fényekkel megvilágított termeken. Az igazi retro hangulatról az egykori Piramis együttes tagja, Császár Péter gondoskodott. A közönség nemcsak egy zenei időutazáson eleveníthette fel élményeit az ötvenes évektől egészen a ’70-es évek végéig, hanem kvízjátékon is számot adhatott „zenei tudásából”. Néhány akkordból kellett felismerni az előadókat és a zeneszámokat. Diviki Sándor, egykori dobos az est házigazdájaként saját élményeit, történeteit mondta el az Emlékpont teraszát megtöltő érdeklődőknek.
Tekintse meg a rendezvényünkön készült képeket!
|
|