|
|
|
Kulturális kalandozások Vásárhelyen
2010. május 27-én, csütörtökön „Kulturális kalandozások Vásárhelyen” címmel turisztikai konferenciára és tanulmányútra várja Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a turisztikai szakma képviselőit.
A program „A hódmezővásárhelyi Emlékpont - időszaki kiállítás látogatóbarát fejlesztése” című DAOP-2.1.1/B-2008-0027 projekt keretében valósul meg. A Dél alföldi Regionális Operatív Program keretében közel kétszáz millió forintból egy időszaki kiállítóhellyel, látogatóbarát szolgáltatásokkal és egy raktárral bővül a 20. század második felének történelmét bemutató országosan is egyedülálló közgyűjtemény, az Emlékpont.
11 órától a kulturális turizmus témakörében hallgathatnak meg előadásokat a résztvevők az Emlékpontban. Az elméleti foglalkozást követően a házigazdák bemutatják, hogy a múzeumokon túl számos érdekes programlehetőség várja a turistákat Hódmezővásárhelyen. Lehetőség nyílik bepillantani Ambrus Sándor fazekasmester, népi iparművész műhelyébe, ahol a korongozást ki is lehet próbálni, majd egy vásárhelyi menüsor csillapítja a vendégek éhséget. A gasztronómia élvezetek okozta megterhelést egy könnyed kalandtúra enyhíti a festői mártélyi holtágban. A nap végén a strand kellemes meleg vizében pihenhetik ki a résztvevők a vásárhelyi kalandozás fáradalmait.
Kérjük, részvételi szándékukat jelezzék az emlekpont@emlekpont.hu e-mail címre, legkésőbb május 25-én 9 óráig a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével. Jelentkezési lap az alábbi linkre kattintva nyitható meg word illetve pdf formátumban!
Program
11.00 – 12.30 Kulturális turisztikai előadások Helyszín: Emlékpont előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.) Gulyás Péter marketing igazgató (Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóság):
A kulturális turizmus jelentősége Mihály Illés ügyvezető igazgató (Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht.):
Kulturális túraútvonalak gyakorlati példái Dr. Nagy Imre múzeumigazgató (Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ):
Múzeumfejlesztések Vásárhelyen Paksi Pauletta titkár (Hódmezővásárhely és Térsége Turizmusáért Egyesület):
„Vásárhelyi kosár”: turisztikai programcsomag 12.30 – 13.30 Fazekas bemutató Ambrus Sándor fazekasmesternél Helyszín: Belvárosi Fazekasház (Lánc. u. 3.) 13.30 – 14.45 Vásárhelyi menü: ebéd a Bagolyvár Étteremben Helyszín: Bagolyvár Étterem (6800 Hódmezővásárhely, Kaszap utca 27.) 15.00 – 16.45 „Hódkalandozás” – túra a mártélyi tanösvényen és a kalandparkban Helyszín: Mártély Kalandpark - Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpont (Mártély-Üdülőterület, Darvassy István u. 19.) 17.00 „A pihentető víz” - fakultatív strandolás Helyszín: Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső sportuszoda (6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 1.)
A programhelyszínek közötti közlekedés gyalogosan, illetve a szervezők által biztosított busszal történik.
Tekintse meg a rendezvényünkön készült képeket!
|
|