A kora Kádár-korszak egyházpolitikája Magyarországon és Hódmezővásárhelyen

A Reformáció Emléknapján ismertette kutatási eredményeit a vásárhelyi református egyház legújabb-kori történetével kapcsolatban Vincze Gábor, az Emlékpont történésze. Előadásában az 1956-os forradalmat követő megtorlástól a hatvanas évek közepéig tekintette át az egyház és a hatalom viszonyát.

A forradalom mártírja lett Gulyás Lajos levéli református lelkész, aki 1956. október 26-án a mosonmagyaróvári sortüzet követően saját testi épségének kockáztatásával mentette ki az egyik ávós tisztet a népítélet elöl. Ennek ellenére halálra ítélték és 1957 utolsó napján kivégezték. Az MSZMP Politikai Bizottsága nem kívánt széles körű megtorlást indítani a református egyház ellen, azonban a belügyi szervek szorgalmazták az „ellenforradalomban résztvevő” egyházi személyek letartóztatást. Erre végül tömegével nem kerül sor; két dunamelléki lelkipásztort ítéltek el. A megtorlás során Hódmezővásárhelyen meghurcolták és áthelyezték hivatalából Nagygyörgy Sándor tabáni lelkészt, aki a forradalom utolsó napjaiban lett a Városi Nemzeti Bizottság elnöke.

A hatvanas évekre taktikát váltottak a belügyi szervek és az ügynökök beszervezésére összpontosítottak. A közgyűjtemény történésze elmondta, hogy véleménye szerint ennek túl sok értelme nem volt, hiszen ekkora már a református egyházat teljes mértékben hatalmában tartotta a kommunista hatalom. A mindenható Állami Egyházügyi Hivatalon kívül 1965-re mind a négy református püspököt hálózati személyként tartják nyílván, ezzel a református egyház önállósága teljesen megszűnt. Csongrád megyéből viszont csak négy egyházi személyt sikerült megkörnyékezniük ebben az időben.