|
|
|
Ismerd meg Vásárhelyt!
Közel kétszáz fiatal lepi el Hódmezővásárhely közterületei és közintézményeit 2009. október 10-én, szombaton 9 órától. Az Ismerd meg Vásárhelyt! helytörténeti vetélkedőre immár 38. alkalommal kerül sor a hódmezővásárhelyi HISZK Eötvös József Székhelyintézmény szervezésében, mely az ország egyik legrégibb múltra visszatekintő iskolai versengése.
Hagyományosan minden év októberében rendezik meg a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény pedagógusai az Ismerd meg Vásárhelyt! vetélkedőt, melyhez az idén ismét csatlakozott a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum. A városismereti verseny minden évben jeles hely- és világtörténeti eseményekhez kapcsolódóik, mint például Hódmezővásárhely ismert tudósainak, művészeinek születése és halála, vagy például a 70 évvel ezelőtt kitört II. világháború. Az októberi szombaton közel kétszáz általános- és középiskolás korú fiatal járja futva, kerékpárral vagy kismotorral az alföldi város, „Paraszt Párizs” utcáit és tereit, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb helyes választ adja a három feladatlap kérdéseire.
Az idén nemcsak útba ejtik, hanem komoly feladat is hárul az Emlékpontba betérőkre. Térben kiesebb, időben annál nagyobb utat tesznek meg a vetélkedő diákok a közgyűjtemény kérdéseinek megoldása során: a hagyományos népi építkezéstől, a műemlékeken és köztéri szobrokon át, egészen az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakát átölelik a feladványok.
A rendezvény megnyitójára 2009. október 10-én, szombaton 9 órakor kerül sor a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben (6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-7.), ezt követően indulnak el a csapatok a város „feltérképezésére”. Fél 10-től az Emlékpont (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.) termeiben töltik ki a helytörténeti feledtalapjaikat a diákok. A vetélkedő eredményhirdetése 11.30-kor lesz a kiindulóponton, az Eötvös Szakközépiskolában.
A vetélkedő helyezettjei:
5-8. évfolyamos általános iskolai tanulók:
I. Halasi Petra Dóra és Kosztolányi Anna a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolából 72 ponttal II. Szűcs Dávid és Albert Ádám a Klauzál Gábor Általános Iskolából 71 ponttal
III.Szögi László és Baranyi Máté a Németh László Általános Iskola és Gimnáziumból 71 ponttal IV. Kiss Raymond és Bónis Béla a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból 71 ponttal
V. Sebők-Papp Steffi és Csernus Fruzsina a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolából 70 ponttal
Középiskolás tanulók:
I. Pap Andrea és Huzián Kata a Németh László Általános Iskola és Gimnáziumból 76 ponttal II. Süli Petra és Szántai Réka a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból 67 ponttal III.Kopunovics Edit és Májer Ildikó a HISZK Eötvös József Székhelyintézményéből 67 ponttal IV. Rózsa Katinka és Terjék Tilla a Németh László Általános Iskola és Gimnáziumból 67 ponttal V. Szűcs Petra és Németh E. Rebeka a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból 65 ponttal
Az egyenlő pontszámoknál a feladat elvégzésének ideje alapján alakultak ki a helyezések.
A vetélkedő kiírása az alábbi linken érhető el!
Tekintse meg a rendezvényünkön készült képeket!
|
|