|
|
|
Hősök napja
A Hősök Napját minden év utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni.” Az ünnepet a második világháború követően a kommunista diktatúra eltüntette eltűnt a naptárból, majd a rendszerváltozást követően került ismét vissza a köztudatba. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi civil szervezetekkel közösen minden évben megemlékezik a város hősi halottjairól.
A rendezvény keretében történik meg az Emlékpont által szervezett Háborús emlékeink internetes történelmi vetélkedő díjátadása. Közel harminc általános- és középiskolás diák vett részt a háromfordulós versenyen, amelynek célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék Hódmezővásárhely második világháborús emlékeit.

Nézze meg a rendezvényen készült képeket!
|
|