Nézzen be az
Emlékpontba
 
 
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK HÍREK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY EMLÉKPONT KIÁLLÍTÁSOK PROGRAMOK TANÓRÁK MUNKATÁRSAINK KIADVÁNYAINK AZ EMLÉKPONT PÁLYÁZATAI
Tanulmány a hódmezővásárhelyi munkásőrségről
EMLÉKPONT
f
Médiapartnerünk
Párhuzamos kémhistóriák - avagy út Vásárhelyről a hírszerzési szolgálatokig
www.szigoruantitkos.hu
Tanulmány az állambiztonsági szervek hódmezővásárhelyi működéséről
EMLÉKPONT
Andrássy u. 34
Hódmezővásárhely 6800
email: emlekpont@emlekpont.hu
Tel: 06 62 530 940


Fejlesztette: CENTER.HU Kft.

Magyar English Deutsch
 

2012. évi programok az Emlékpontban




2012. december 14. (péntek) 16 óra 30 perc


Drakula árnyéka - A romániai forradalom kitörésének valódi története


Szőczi Árpád dokumentumfilmje a két évtizeddel ezelőtti romániai forradalom kirobbanásának történetét tárja fel, melyben hatalmas szerepe volt Tőkés László református lelkésznek, Románia legismertebb ellenzéki személyiségének. Tőkés a hallgatás falát erősebbnek tartotta a Berlini Falnál. Kanadai újságírók segítségével sikerült eljutnia a nyilvánossághoz. A vele készített nagyhatású interjú készítésének körülményeit eleveníti fel a film. A szerzői bemutatón a filmet és az interjúkötetet az alkotó ajánlja a közönség figyelmébe, akivel Vincze Gábor, az Emlékpont történésze beszélget

_____________________________________________________________________________

2012. december 12. (szerda) 17 óra


A palesztin probléma történelmi gyökerei


Az arab-izraeli konfliktus múltját és jelenét elemzi J. Nagy László történészprofesszor az Emlékpont történelmi szabadegyetemén. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének oktatója a palesztin probléma születésének történeti gyökereiről tart előadást bemutatva az arab nacionalizmust és a cionizmust, valamint a Szentföld státuszát a brit protektorátustól napjainkig.

_____________________________________________________________________________

2012. december 6. (csütörtök) 11 óra


Kolhozok, kollektivizálás – a vidéki Magyarország az ’50-es években


Az Emlékpont szakmai konferenciájának témája az 1948-ban elkezdődött erőszakos kollektivizálás, illetve az ennek nyomán létrehozott „kolhozok”, a szovjet típusú termelőszövetkezetek (téesz-ek) működésének a bemutatása. A tudományos tanácskozáson szó lesz arról, hogy a kollektivizálás „harmadik rohama” (1959–61) országosan milyen következményekkel járt, hogyan traumatizálta a vidéki társadalmat; milyen vágyálmai és tévképzeti voltak a téeszelnököknek, hogyan alakult a „Téesz-családfa” Hódmezővásárhelyen, illetve miket jelentett ˝Csaba-ügynök˝ a téesz-parasztokról.
_____________________________________________________________________________

2012. november 22. (csütörtök) 17 óra


Csak Ady


Ady Endre születésének 135. évfordulóján Hornok András, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium szakvezető tanára tart rendhagyó irodalomórát a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjéről, a magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakjáról.

_____________________________________________________________________________

2012. november 15. (csütörtök) 17 óra


Fényképrejtvény – Hol van ez?


Teleobjektívvel készített fényképek és hozzájuk kapcsolódó helyismereti feladványok szerepelnek Dömötör Mihály fotóművész interaktív tárlatán az Emlékpontban. A kiállításon a művész sajátos játékra invitálja az érdeklődőket, ugyanis a kiállított épületrészletek magukban hordozzák a kérdést: hol is készülhetett a felvétel, illetve mi látszik a képen? A nézők válaszait a kiállításon elérhető feladatlapokon illetve az Emlékpont közösségi oldalán várják a szervezők.
_____________________________________________________________________________

2012. november 15. (csütörtök) 11 óra


„Örökség-Kultúra” oktatási E-könyvtár program


Az országosan egyedülálló, digitalizált örökség program szakmai ismertetőjét tartják az Emlékpontban. A bemutatásra kerülő, több éve futó program fő feladatának a magyar és nemzetiségi anyanyelvű közoktatás minden szintjének hiánypótló, tudományos-kulturális jellegű, elektronikus tananyagsegédletekkel való folyamatos ellátását tekinti.
_____________________________________________________________________________

2012. november 7. (szerda) 17 óra


A vallás ügye a 18. században


Az Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelmi szabadegyetemének, a SZE-EM. soron következő előadásában Marjanucz László tanszékvezető egyetemi tanár arra ad választ, hogyan vált a vallás ügye társadalomirányító eszközé, milyen a liturgián és a lelki életen túlmutató szerepe volt az egyházaknak a 18. században.
_____________________________________________________________________________

2012. november 4. (vasárnap) 11 óra


Kik érted haltak


Az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprásának, a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulója alkalmából Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Emlékpont megemlékezést és koszorúzást szervez a forradalom emlékművénél, a Nagy Imre sétányon. Beszédet mond Wittner Mária ’56-os halálraítélt, országgyűlési képviselő. A megemlékezésen felhangzik Prof. Dr. Gyulai József, Hódmezővásárhely díszpolgárának 1956. november 4-én írt gyászindulója. Helyezzük el az emlékezés virágait és koszorúit, gyújtsunk együtt gyertyát 1956 hősei tiszteletére!

_____________________________________________________________________________

2012. október 30. (kedd) 17 óra


A Pongrátz testvérek emlékezete


Az örmény származású Pongrátz család hat fiútestvére fegyverrel harcolt a szovjet megszállók ellen. Ödön az idén lenne 90 éves, a Corvin-közeik főparancsnoka, Gergely pedig 80 éve született. A szabadságharc legendás alakjaira, a kiskunmajsai ’56-os Múzeum alapítóira Dr. Kozma Huba, az 56-os Történelmi Alapítvány elnöke emlékezik. Beszélgetőtársa Vincze Gábor, az Emlékpont történésze.
_____________________________________________________________________________

2012. október 26. (péntek) 17 óra


Gondolkodó Polgár


A beszélgetés az ötvenes évek színészvilágát idézi meg, bemutatva a korszak legendás alakjait, a kor visszásságait, a diktatúra kegyetlen légkörét, melyben e művészek maradandót alkottak. Meghívott vendég: Ablonczy László újságíró, színigazgató; beszélgetőtársa Simon Ferenc középiskolai tanár

_____________________________________________________________________________

2012. október 25. (csütörtök) 10 óra


Sötétzárkában Bibóval


Rendhagyó történelemórán mondja el az ’56-os forradalom történéseit Kertész Dezső, a Forradalmi Katonai tanács egykori tagja és elnöke. A vásárhelyi események egyik főszereplőjét a megtorlás során 7 év börtönbüntetésre ítélték. Olyan ismertebb személyekkel raboskodott, mint Göncz Árpád, Litván György vagy Bibó István.

_____________________________________________________________________________

2012. október 24. (szerda) 14 óra 30 perc


Ötvenhat kérdés ’56-ról


Történelemverseny általános és középiskolás diákoknak. Az 1956-os forradalom és szabadságharchoz kapcsolódóan 56 kérdésre kell válaszolniuk a fiataloknak: betűszavak, kifejezések feloldása és megmagyarázása mellett a forradalom előzményeit és napi eseményeit ismerve kell számot adniuk történelmi ismereteikről, illetve az Emlékpont termeihez kapcsolódó feladványokat is meg kell oldaniuk a történelemi vetélkedő résztvevőinek.
_____________________________________________________________________________

2012. október 23. (kedd) 11.00


Ezerkilencszázötvenhat, te csillag


Az Emlékpont kávézójában kamara kiállítás nyílik az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, képi és tárgyi emlékeiből. A kiskunmajsai 56-os Múzeum által kiállított relikviákat, dokumentumokat és művészeti alkotásokat az egykori bajtársak ajánlották fel. A kiállítást Dr. Kozma Huba, az 56-os Történelmi Alapítvány elnöke nyitja meg.

_____________________________________________________________________________

2012. október 22. (hétfő) 17.00


A szabadság dalai


Különleges hangvételű, akusztikus koncert a szabadság érzéséről. Többek között felhangzik Elvis Presley kultikus gospel dala, a Peace in the Valley, amit 1957. januárjában a magyar szabadság véres eltiprása elleni tiltakozásból, az Ed Sullivan Showban énekelt el. A koncerten fellépnek: Láda Flóra - ének, Balázs Konrád -gitár

és Túri Csaba – gitár.
_____________________________________________________________________________

2012. október 19 – november 4.


Nemzeti Emlékezet Hete


Hódmezővásárhely egyedülálló módon nem csak egy napot, hanem több hetes programsorozatot szentel az 1956-os forradalom emlékezetének. A rendezvények lehetőséget nyújtanak a kommunista diktatúra elszenvedőinek, hogy beszélhessenek emlékeikről, s a jelen nemzedékének, hogy mindezekből tanuljon. A rendhagyó múzeumpedagógia foglalkozásokon és emlékező beszélgetéseken keresztül a fiatalabb generáció is betekintést nyerhet egy már letűnt korszak világába.

_____________________________________________________________________________

2012. október 19. (péntek) 17.00

Tóth Sándor emlékezete


Beszélgetés Tóth Sándorról, a romániai forradalom egyetlen magyar mártírjáról, akit 1989. december 23-án máig tisztázatlan körülmények között lőttek agyon, Aradon. A vásárhelyi taxisofőr segélyt szállított Temesvárra, amikor terroristák támadtak rá az aradi Maros-híd közelében. A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatot Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője nyitja meg, köszöntőt mond Dr. Kószó Péter Hódmezővásárhely és Bognár Levente Arad alpolgármestere.
_____________________________________________________________________________

2012. október 3. (szerda) 17 óra


A keresztény egyházi szervezet kialakulása a 11. században


Az idei tanévben is folytatódik a SZE-EM. [szempont], az Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának közös történelmi szabadegyeteme. Az érdeklődők havi rendszerességgel pillanthatnak be a múlt egy-egy kevéssé (köz)ismert fejezetébe. A 2012/13-as szemeszter nyitóelőadásán Koszta László történész, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense mutatja be a keresztény egyházi szervezet kialakulását a 11. században.

_____________________________________________________________________________

2012. szeptember 4-6. (kedd-csütörtök)


Hagyomány a kommunizmus célkeresztjében


A kommunizmus évtizedeinek magyarországi vonatkozásait mutatják be az Emlékpont által rendezett konferencia előadói bolgár, román és német szakembereknek, akik szeptember 4. és 6. között az alföldi város közgyűjteményében tanácskoznak a (fél)múlt bemutatási és oktatási módszereiről. „A múlt emlékei a jövő nyitott társadalmáért” című pályázatban négy ország nyolc tudományos intézete vesz részt; a vásárhelyi programsorozat megnyitójára szeptember 4-én, kedden 10 órakor kerül sor az Emlékpont konferenciatermében.
_____________________________________________________________________________

2012. augusztus 22. (szerda) 10 óra


Szembenézés a múlttal, avagy hogyan tanítsuk a 20. századi totalitárius diktatúrákat?


A múlttal való szembenézés jegyében rendez oktatási továbbképzést az Emlékpont. A szakmai konferencián – a totalitárius diktatúrák európai emléknapjához kapcsolódó országos programsorozat részeként – a nácizmus és a kommunizmus tanításának kérdéseit vitatják meg a meghívott előadók. A rendezvényt Almási István, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitja meg. A diktatúrák áldozataira másnap koncerttel emlékeznek a Zsinagógában.

_____________________________________________________________________________


2012. július 25. (szerda) 16 óra


Kép-írás egykor és ma


A Kép-Írás, az első magyarországi szamizdat kiadványnak tekinthető folyóirat szerkesztője, a kommunista politikai rendőrség megfigyeltje, Dr. Vincze Ferenc tart rendhagyó tárlatvezetést az Emlékpont Megfigyelt művészet kiállításán. Az egykori célszemély bemutatja, miként vétettetek barátaival „sajtóbűntettet” a lap megjelentetésével, hogyan zajlott az ellenük indított rendőrhatósági vizsgálat a hatvanas évek derekán, valamint műelemzést tart vásárhelyi festők alkotásairól a kiállításon.
_____________________________________________________________________________


2012. június 29. (péntek) 10 óra


A kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapja


A Magyar Országgyűlés a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, „a parasztság ünnepe”. Határozatában az Országgyűlés elítéli a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. Az emléknapon az Emlékpont szervezésében a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben, az ÁVH által 1950-ben meggyilkolt Alsókopáncsi ifj. Tárkány Szűcs István sírjánál rendez megemlékezést. Beszédet mond Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője és Szenti Csilla levéltárigazgató.


_____________________________________________________________________________

2012. június 28. (csütörtök) 17 óra


Kulák tragédiák


A kommunista hatalomátvételt követően a párt kíméletlen harcot indított a magyar parasztság ellen: minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a parasztokat földjeik elhagyására kényszerítse. A támadások célkeresztjébe, a szovjet mintának megfelelően, a „kulák” került. A kulák szónak nincs magyar megfelelője, még csak le sem fordították. Bárkiből lehetett kulák, vagyis közellenség: szabad préda. A kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjához kapcsolódó beszélgetésen Tárkány-Szűcs Ferenc nyugalmazott földmérő mérnők mondja el családját és a vásárhelyi parasztságot ért megpróbáltatásokat. Beszélgetőtársa Vincze Gábor az Emlékpont történész-muzeológusa.


_____________________________________________________________________________

2012. június 16. (szombat) 16 - 22 óra között


Múzeumok éjszakája


Ez az éjszaka az Emlékpontnál az idén is más lesz, mint a többi. 2012. június 16-án este tíz óráig várjuk az érdeklődőket állandó, valamint időszaki kiállításunkra. Rajzfilmeket vetítünk, felidézzük az 1982-es évet, a legvidámabb barakk legjobb poénjait és éjszakai tárlatvezetéseket tartunk vendégeinknek.


_____________________________________________________________________________

2012. június 16. (szombat) 11 óra


Bibó István életútja dokumentumok tükrében


A tavaly 100 éve született Bibó István, a huszadik század egyik legjelentősebb politikai gondolkodójának életútjáról nyílik kiállítás az Emlékpont teraszán. A magyar közelmúlt politikai társadalmának emblematikus figurájának munkásságát tíz tablóból álló, az államtudós és államférfi Bibó életének eddig publikálatlan dokumentumait bemutató tárlaton ismerhetik az érdeklődők. A kiállítást Dr. Balog Iván, az SZTE docense nyitja meg.
_____________________________________________________________________________

2012. június 5. (kedd) 15 óra


A rock and roll gyökerei


Az 1950-es évek elejére, a rock and roll gyökereihez nyúl vissza zenés múltidézésében Diviki Sándor zenész, újságíró az Emlékpont kávézójában. Az ősfelvételekkel illusztrált beszélgetésen betekintést nyújt abba az időszakba, melynek sztárjai többek között Little Richard, Buddy Holly és Johnny Cash voltak.
_____________________________________________________________________________

2012. május 23. (szerda) 16 óra


Szigorúan ellenőrzött evangélium


Molnár János, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Hittudományi karának egyháztörténész tanára, 1989-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben szolgált lelkészként. Az elmúlt bő másfél évtizedben a romániai magyar református egyház állambiztonsági „behálózását”, a Securitate és az egyház kapcsolatát kutatja. Ezen kutatásainak egyik eredménye a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötete. A könyv bemutatóján a szerzővel Vincze Gábor, az Emlékpont történész-muzeológusa beszélget.
_____________________________________________________________________________

2012. május 18. (péntek) 15 óra


Szovjet import termék Magyarországon: a szocreál


Zoltai Attila festőművész, a Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda rajztanára igazán autentikus környezetben az „Iván szobor” lábánál, „szocreál” képek között beszélget Blazovich Péterrel, az Emlékpont intézményvezetőjével a szocialista rendszer által preferált művészeti irányzatról és annak jellemzőirol.
_____________________________________________________________________________

2012. május 18. (péntek) 10 óra

„Cittaslow”- Élhető város

Diákkonferenciának ad helyet az Emlékpont, amelyen a kistérség általános és középiskolás tanulói “Cittaslow – Élhető város” témakörben tartanak előadásokat. A Németh László Gimnázium és Általános Iskola szervezésében évente megrendezésre kerülő diákkonferencián a fiatalok olyan szerteágazó és izgalmas témákban mutatnak be prezentációkat, mint például az “ásványvíz kontra csapvíz” vagy az “állatok viselkedési típusai.” Emellett helyi témák is terítékre kerülnek, az érdeklődők az előadásokból betekintést nyerhetnek Hódmezővásárhely pusztai életébe, illetve megtudhatják hogy a fiatalok szemével nézve milyen a város.
A rendezvény védnöke Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, a megnyitót Árva László iskolaigazgató tartja.
_____________________________________________________________________________

2012. május 15. (kedd) 17 óra


Képírás - Fotóakadémia


A hódmezővásárhelyi születésű Eifert János a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője. Tánc- és aktfotói, természetképei és alkalmazott fotográfiái sokoldalúságáról tanúskodnak. A Képírás – Fotóakadémia című hiánypótló munkája egyrészt kitűnő szakkönyv, másrészt jóval több is annál. A lenyűgözően gazdag képanyag különleges élményt jelenthet mindenkinek, hiszen a kötet a hazai fényképészet történetének legkiemelkedobb alkotásait vonultatja fel. A könyvbemutatón a szerzővel Dömötör Mihály fotóművész beszélget.
_____________________________________________________________________________

2012. április 26. (csütörtök) 10 óra


Kommunista állambiztonság a „népi demokráciától” a „létező szocializmusig”


A Megfigyelt Művészet című időszaki kiállításához kapcsolódóan a Rákosi- és Kádár korszak állambiztonsági szolgálatainak tevékenységéről rendez történettudományi tanácskozást az Emlékpont, melyen jó néhány estetanulmányon és összefoglaló előadáson keresztül mutatják be a téma kutatói, hogy miként hálózta be a társadalmat a kommunista diktatúra „gondolatrendőrsége”. A konferenciát Lázár János polgármester nyitja meg, bevezető előadást tart Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője.
_____________________________________________________________________________

2012. április 14. (szombat) 11 óra


Megfigyelt Művészet


Az Emlékpont új időszaki kiállítása a hatvanas évek hódmezővásárhelyi művészeinek és értelmiségi szellemi műhelyeinek tevékenységét mutatja be az állambiztonsági szolgálatok szemüvegén keresztül. Köszöntőt mond Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője. A kiállítást megnyitja Almási István alpolgármester és Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója.

_____________________________________________________________________________

2012. április 12. (csütörtök) 16 óra


Kölcsey és Hymnus


A költészet napján a legismertebb magyar verssel, Kölcsey Ferenc Hymnus-ával tisztelgünk a magyar líra előtt. Kölcsey költeményének értelmezésében ez a tény inkább problémaként, mintsem előnyként jelentkezik. A Hymnus valójában része egy sajátos küzdelemnek, amelyet a szerzője a kortársak szemében fenyegető „herderi jóslattal” folytatott a magyar (irodalmi) hagyomány megőrzéséért vagy megteremtéséért. Nemzeti imádságunk újbóli és érdekes adalékokkal szolgáló felfedezésében Hornok András, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium szakvezető tanára segíti az érdeklődőket.
_____________________________________________________________________________

2012. április 3. (kedd) 14 óra


Kistérségi versmondó verseny


Az idén is az Emlékpont ad helyet a hódmezővásárhelyi kistérség alsó tagozatos tanulóinak versmondó versenyének a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola szervezésében. A megmérettetésen a kisdiákok egy-egy szabadon választott költeményt adnak elő.
_____________________________________________________________________________

2012. április 3. (kedd) 17 óra


A Bocskai szabadságharc és következményei


Bocskai Istvánról és hajdúiról tart előadást dr. Papp Sándor egyetemi docens (SZTE-BTK Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Tanszék) az Emlékpont történelmi szabadegyetemén. Az 1604-ben kezdődött Bocskai-szabadságharc eredményei: biztosította a magyar rendi jogokat, Erdély részleges függetlenségét és a vallásszabadságot. Bocskai pedig a hajdúk zömét kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és közösségi kiváltságokkal, katonáskodási kötelezettséggel a hajdúvárosokban telepítette le őket.
_____________________________________________________________________________

2012. március 28. (szerda) 17 óra


A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón

Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón (1911-2011) című Makó híres szülöttjének, Pulitzer Józsefnek állít emléket, aki az alföldi városból kiindulva rendkívül színes, élményekben és sikerekben gazdag életpályát futott be. Részt vett az amerikai polgárháborúban, majd riporterként dolgozott az Újvilág különböző lapjainál. Nevéhez egy egész sajtóbirodalom kiépítése és az újságírás terén bevezetett számos újítás fűződik. A sajtócézár munkásságáról és emlékezetéről szóló könyvet dr. Halmágyi Pál, a makói József Attila Múzeum igazgatója és Blazovich Péter, az Emlékpont vezetője mutatja be.

_____________________________________________________________________________

2012. március 26. (hétfo) 17 óra


A rendszer tökéletes és precíz


Irodalomtörténeti beszélgetés a 20. századi orosz kultúra utópiáiról és antiutópiáról Zamjatyin Mi című alapműve alapján. A civilben jégtörőhajó-mérnök, orosz regény- és drámaíró Jevgenyij Zamjatyin korát megelőzve – negyedszázaddal Orwell világhírű 1984-e előtt– alkotta meg a múlt század totalitárius rendszereinek előképét, ahol a társadalom pusztán számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel. Az est meghívott szakértője dr. Bagi Ibolya, a Szegedi Tudományegyetem Orosz Filológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, beszélgetőtársa Szabóné Sass Szilvia történész-muzeológus.
_____________________________________________________________________________


2012. március 13. (kedd) 17 óra


Magyarok útja lengyel testvéreinknél


Balassi Bálint, Bem apó, a „Nagy Háború” és más magyar emlékek nyomába indulhatnak egy virtuális délkelet-lengyelországi túrára az érdeklődők Farkas Ferenc középiskolai tanár vezetésével az Emlékpont lengyel témájú időszaki kiállításán. A vetítéssel színesített utibeszámoló az első világháború híres erődjétől, Przemysl-től indul, majd Tarnów városa, Debno vára és wieliczkai sóbánya érintésével a lengyel királyok városába, Krakkóba vezeti résztvevőket.
_____________________________________________________________________________

2012. március 7. (szerda) 17 óra


Nemzetiségi kérdés a reformkorban


A 19. század első felének magyarországi etnikai viszonyairól és nemzetiségi problémáiról tart előadást dr. Marjanucz László tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE-BTK Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék) az Emlékpont történelmi szabadegyetemén. A SZE-EM. március szemináriumán szó lesz arról, hogy milyen „fogadtatása” volt a szerb, a román és a szlovák értelmiség körében a magyar nyelv hivatalossá tételének és miként hatottak a nemzetiségek „nemzetépítő” programjai a magyar ellenében.
_____________________________________________________________________________

2012. március 2. (péntek) 14 óra 30 perc


Történelemtanítás gyakorlati példák alapján


A közelmúlt történelmének tanításának gyakorlati példáiról szervez nemzetközi tanácskozást a romániai Universitatea de Vest din Timiooara az Emlékpontban. Az elhangzó előadásokon szó lesz a (közös) történelmi múlt feltárásának módszereiről, a helyi közösségek mikrotörténeteinek feldolgozásáról. Az Emlékpont oktatási szerepének újszerűségéről beszél nyitóelőadásában Blazovich Péter, az Emlékpont vezetője, aki a tanítási módszertan gyakorlati példáit is a hallgatóság elé tárja.
_____________________________________________________________________________

2012. február 25. (szombat) 11 óra


Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja


Hatvanöt évvel ezelőtt, 1947. február 25-én rabolták el és hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A polgári politikus lefogása szimbolikus erejű volt: azt bizonyította, hogy a kommunista párt erőszakos hatalomátvételt készít elő. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján beszédet mond: Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő és Dr. Kozma Huba, az 56-os Történelmi Alapítvány elnöke.


_____________________________________________________________________________

2012. február 22. (szerda) 17 óra


Szétlott városok – Poznan- Budapest 1956


Lengyelek és magyarok sorsközösségét, a két testvérnép kommunista időszak alatti közös múltját idézi fel a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete, a budapesti 1956-os Intézet, valamint a varsói Magyar Kulturális Intézet 32 tablóból álló kiállítása. Az 1956-os poznani felkelés szolgált előzményül a diktatúra rabláncát magáról lerázni kívánó magyar nép szabadságküzdelmének. A tárlatot Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő és Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete nyitja meg.


_____________________________________________________________________________

2012. február 16. (csütörtök) 17 óra


Egyensúly a mindennapokban


Több évtizedet felölelő pedagógusi munkásságáról, a tanítás során szerzett élményeiről, tapasztalatairól beszélget Dr. Benczédi Ferencné ny. agrármérnök-tanárral a Közéleti Pont e havi estjén Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője. A társalgás során érintik a városszerte ismert és elismert tanárnő kiterjedt családját is, hiszen Gabi néni hat leánygyermek édesanyja és tizennyolc unoka boldog nagymamája.
_____________________________________________________________________________

2012. február 1. (szerda) 17 óra


Hidegháborúk a szovjet tömbön belül


A fél(múlt) egy érdekes, kevéssé ismert fejezetét tárja az érdeklődők elé előadásában dr. Bencsik Péter, a SZTE-BTK Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék egyetemi adjunktusa az Emlékpont történelmi szabadegyetemén. A SZE-EM. e havi előadója a kommunista blokk kívülről megbonthatatlan tűnt baráti-testvéri egységének – nem egyszerűen – (hajszál)repedéseit és ellentéteit ismerteti.
_____________________________________________________________________________

2012. január 18. (szerda) 18 óra


Fél évszázad Isten szolgálatában


Folytatódnak 2012-ben is a Közéleti Pont programjai, melyre jeles és ismert vásárhelyieket hívnak meg egy kötetlen beszélgetésre a közgyűjteménybe. Az idei első közéleti est vendége Bálint Vilmos, a Szent István Templom nyugalmazott papja, akivel Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője beszélget.
_____________________________________________________________________________

2012. január 12. (csütörtök) 17 óra

Egy alföldi self-made man tüneményes pályafutása


Idősebb Gregus Máté, a neves mintagazda, Vásárhely-Kutas, a mai Székkutas község alapítójának életét, munkásságát és közéleti szerepvállalását eleveníti fel kerekasztal-beszélgetésen unokája Kokovai Istvánné Gregus Mária, Szenti Tibor író, néprajzkutató és Vincze Gábor, az Emlékpont történésze a „homok apostoláról” szóló időszaki kiállításon.
_____________________________________________________________________________

2012. január 4. (szerda) 17 óra

Nomadizmus és nomádok a középkorban

Az új esztendő első történelmi szabadegyetemén Kovács Szilvia, a SZTE-BTK Középkori Egyetemes Történeti Tanszék PhD hallgatója, egyetemi tanársegéd a középkori nomádok életmódjáról tart előadást, amelyen ismerteti a nomadizmus típusait, illetve bemutatja az ún. eurázsiai vagy lovasnomadizmus jellegzetes vonásait.