|
|
|
2009. évi programok az Emlékpontban
2009. december 23. (szerda)
A román forradalom vásárhelyi mártírja
A román forradalom vásárhelyi mártírjára, Tóth Sándor gépkocsivezetőre emlékeznek Hódmezővásárhelyen az önkormányzat és az Emlékpont szervezésében. A 44 éves, háromgyerekes férfi segélyszállítmányt vitt 1989 decemberében Romániába, az ostromlott Temesvárra, azonban 1989. december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál halálos lövés érte. _____________________________________________________________________________
Fiatal francia blog írók tettek látogatást Hódmezővásárhelyen, melynek során megtekintették a város legegyedibb kulturális látványosságát, az Emlékpontot.

_____________________________________________________________________________
2009. december 4. (péntek) 18 óra
A budai zsinat határozatai (1279)
A Vásárhelyi Történelmi Kör előadássorozatának 2009. decemberétől az Emlékpont előadóterme lesz a helyszíne. Dr. Szabó Pál történész, jogász, egyetemi oktató A budai zsinat határozatai (1279) címmel tart előadást az érdeklődőknek, melyre a belépés díjtalan. _____________________________________________________________________________
2009. november 24. (kedd) 17 óra
Szigorúan ellenőrzött evangélium
A román titkosszolgálat, a hírhedt Securitate titkos aktáiba nyújt bepillantást Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve, melynek első magyarországi szerzői bemutatójára kerül sor az Emlékpont előadótermében. A Szegeden élő egyháztörténész kötetéből többek között az is kiderül, hogy Tőkés László püspökről, európai parlamenti képviselőről már húga lakodalmán jelentett egykori sógora, – természetesen álnéven – dr. Bartha Tibor főorvos.
_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________
2009. október 10. (szombat) 9 óra
Ismerd meg Vásárhelyt!
A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézménye Hódmezővásárhely kulturális értékeinek megismerése céljából 38. alkalommal rendezi meg hagyományos helyismereti vetélkedőjét, Ismerd meg Vásárhelyt! címmel. _____________________________________________________________________________
2009. szeptember 10. (csütörtök) 10 óra
A titkolt záradék- Lengyelország és Kelet-Közép-Európa szovjet és német érdekszférára osztása (1939-1940)
Tudományos konferencia a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának, Lengyelország kettős megszállásának és a lengyel-magyar határ megnyitásának 70. évfordulóján.
_____________________________________________________________________________
2009. július 11. (szombat) – július 19. (vasárnap)
II. Történettudományi Találkozó
A Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében az Emlékpont ad otthont az országosan is egyedülálló tudományos előadássorozatának, mely sokrétű és szerteágazó tematikával várja az érdeklődőket. Kilenc nap, 80 előadó, 63 órányi előadás, több ezer év történelme a rendezvénysorozat összegzése. Neves, országosan is elismert szakemberek, fiatal kutatók, régész és történész hallgatók, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei, valamint magánkutatók alkotják a találkozó ˝mezőnyét˝.
_____________________________________________________________________________
2009. június 20. (szombat) 19 óra
Esti mese az Emlékpontban
Hosszabbított nyitva tartással, illetve legendákkal és valószerűtlen történetekkel fűszerezett rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján az Emlékpontba. _____________________________________________________________________________
2009. június 16. (kedd) 18 óra
Újra összeül az Ellenzéki Kerekasztal!
Ismét egy asztalhoz ülnek a rendszerváltók Nagy Imre és társainak ezelőtti újratemetésének 20. évfordulóján. A beszélgetésen Dr. Kószó Péter alpolgármester és Dr. Grezsa István települési képviselő a Magyar Demokrata Fórumot, Szentirmai Csaba a szabaddemokratákat, míg Túri Csaba a Fideszt képviseli. Az egykori rendszerváltók felidézik az ellenzéki pártok megalakulását, valamint részletesen vallanak a Nagy Imre-újratemetés politikai, társadalmi hatásáról. _____________________________________________________________________________
2009. június 10. (szerda) 18 óra
Ünnepi könyvhét: A „prágai tavasz” titkos története
A 80. Ünnepi Könyvhéten Kun Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője mutatja be A „prágai tavasz” titkos története című kötetét. A könyvet Almási István alpolgármester ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
_____________________________________________________________________________
2009. május 29. (péntek) 10 óra
Látleletek 2009 tavaszán
Magyarország jelenlegi gazdasági és külpolitikai helyzetét elemzik politikusok és közéleti személyiségek a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete, az Emlékpont és az Európai Néppárt szervezésében Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében. A konferencián köszöntőt mond dr. Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere. _____________________________________________________________________________
2009. május 28. (csütörtök) 16 óra 30 perc
Kísérletek webkamerával és hangkártyával
A fizikai kísérletek záró előadásában a modern technika felhasználási lehetőségeit mutatja be Dr. Piláth Károly Ericsson-díjas fizikatanár. Olyan érdekességeket is megtudhatnak a fizikaórára ellátogatók, hogyan készíthető otthonra infravörös kamera vagy miként lehet egy számítógépes hangkártyával sebességet mérni?
_____________________________________________________________________________
2009. május 28. (csütörtök) 13 óra
Hol vannak a sírok?
Teleki Júlia délvidéki helytörténeti kutató tart rendhagyó történelemórát Hódmezővásárhely középiskolás diákjainak. Előadásában családja tragédiáján keresztül mutatja be az 1944-45 évi délvidéki vérengzéseket. Mindössze egy éves volt, amikor a szerbek édesapját meggyilkolták, majd családja életben maradt tagjaival együtt telepítették ki falujukból, Csurogról. Az írónő évek óta járja az anyaországot, hogy minél több diákot megismertethessen délvidéki nemzettársaink kálváriájával. _____________________________________________________________________________
2009. május 26. (kedd) 17 óra
Vérengzések és népirtás a Délvidéken
Az 1944-45. évi szerb („titoista”) etnikai tisztogatásokat elemzi A. Sajti Enikő történész, egyetemi tanár és Forró Lajos történész, a Tiszapart Kulturális Televízió vezetője. A résztvevők többek között választ kaphatnak arra is, hogy mennyiben tekinthető a szerbek által elkövetett szervezett népirtás az 1942-es ún. „hideg napokra” adott válasznak. A beszélgetést Vincze Gábor, az Emlékpont történésze vezeti. _____________________________________________________________________________
2009. május 25. (hétfő) 16 óra 30 perc
Énekelt versek kis Hazánkról
A magyarságról, a hazaszeretetről énekel Dinnyés József, az ismert daltulajdonos rendhagyó tanóráján. A magyar irodalmat, a történelmet és az ének-zene tantárgyakat ötvöző műsorában híres költők megzenésített verseit adja elő Dinnyés József énekmondó a Cseresnyés Kollégium diákjainak.
_____________________________________________________________________________
2009. május 22. (péntek) 17 óra
Barangolás a déli végeken
Farkas Ferenc középiskolai tanár vezetésével képzeletbeli túrára indulhatnak az érdeklődők a Délvidékre, Hódmezővásárhely testvértelepülésére Torontálvásárhelyre és a Duna menti végvárakhoz. A vetítéssel színesített utibeszámolón Nándorfehérvárra és Péterváradra, a Duna Gibraltárjához, illetve a Vaskapuhoz Szendrő és Galambóc várához is „eljuthatnak” az előadás résztvevői. _____________________________________________________________________________
2009. május 21. (csütörtök) 16 óra 30 perc
Az Emlékpont vonzásában
A szó szerint vonzó kísérletekkel folytatódik az Emlékpont fizikai sorozata, melyben a mágnesek kapják a főszerepet Stellek Ernő, az Euromagnet mágnesgyár vezetőjének látványos, gyerekeknek szóló előadásában. „Milyen anyagból van a mágnes, hogyan ragad fel a hűtőajtóra?” Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők, akik ellátogatnak az Emlékpontba. _____________________________________________________________________________
2009. május 15. (péntek) 15 óra
A többnemzetűség laboratóriuma
A Kárpát-medence déli területein élő nemzeti kisebbségekről szóló kiállítás nyílik az Emlékpont konferenciatermében. A többnemzetűség laboratóriuma című tárlatot Becsey Zsolt Európai Parlamenti képviselő ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Az Európai Néppárt képviselőjének vezetésével összeállított tárlat május 31-ig tekinthető meg.
_____________________________________________________________________________
2009. május 14. (csütörtök) 16 óra 30 perc
Feszültség az Emlékpontban
A 20. század legendás kutatója, Öveges professzor előtt tisztelegve érdekes és látványos ismeretterjesztő előadásnak ad otthont az Emlékpont konferenciaterme. Dr. Márki-Zay János középiskolai tanár fizikai kísérleteiben a mechanikai feszültségeket szemlélteti a fénypolarizáció segítségével.
_____________________________________________________________________________
2009. május 8. (péntek)
Célpontban az Emlékpont
Tudományos konferencia és nyílt laktanyai nap az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megalakulásának 60. és a Magyar Köztársaság NATO csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából.
_____________________________________________________________________________
2009. május 6. (szerda) 14 óra
Kistérségi Szaktárgyi Történelemverseny eredményhirdetése
A 2009. március 25-én megrendezett a Kistérségi Szaktárgyi Történelemverseny eredményhirdetésére kerül sor, melyen a díjakat Patócs Anikó, a Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója adja át. Több mint száz felső tagozatos diák adott számot történelmi tudásáról, párokban kellett két feladatsort megoldaniuk: az általános történelmi ismereteket számonkérő feladatsoron kívül a tanulóknak filmrészleteket kellett elemezniük, illetve az Emlékpont állandó kiállításához kapcsolódó kérdésekre kellett választ adniuk.
_____________________________________________________________________________
2009. május 1. (péntek)
Az Emlékpontból kérték
Felbőg május 1-jén a szocializmus motorja, amikor veterán járművek idézik vissza az elmúlt évszázad majálisait. A nap retro hangulatban telik, a Rádió 7 élő, kihelyezett kívánságműsort sugároz a helyszínről „, de megrendezik a szocialista autók szépségversenyét, amelyre a Promenád hírportálon (www.promenad.hu) keresztül lehet szavazni.
_____________________________________________________________________________
2009. április 23. (csütörtök) 18 óra
Puskás Hungary
A legismertebb magyar, Puskás Ferenc életét bemutató dokumentumfilmet Szöllősi György sportújságíró, a Puskás című könyv szerzője, a Puskás-hagyaték kezelője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Beszélgetőtársa Kandó Tamás sportújságíró. _____________________________________________________________________________
2009. április 16. (csütörtök) 14 óra
A délvidéki tragédia
Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában (IX kerület, Ráday u. 28.) kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, melyen Kárpátaljától a Délvidékig elemzik a második világháborút követő magyarellenes etnikai tisztogatásokat a meghívott szakértők.
_____________________________________________________________________________
2009. április 9. (csütörtök) 17 óra
Bacsó Péter emlékére
A 82. életévében elhunyt Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező tiszteletére a Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája című filmszatírát vetítik az Emlékpontban. A film egy kitalált országban, Titániában játszódik (ami a Ceauşescu uralta Romániának felel meg), ahol a Főtitán figurájával a 40. Magyar Filmszemlén életműdíjjal jutalmazott rendező a tomboló személyi kultuszból csinált az abszurditásig vitt viccet. A film történelmi hátterét Vincze Gábor, az Emlékpont történésze ismerteti.
_____________________________________________________________________________
2009. március 26. (csütörtök) 17 óra
Az első kommunista diktatúra Magyarországon
A Tanácsköztársaság időszakát feltáró tudományos konferencián a formálódó kommunista gondolkodásmódról és világszemléletről vitáznak a korszakkal foglalkozó kutatók a Kun Béla vezette rezsim létrejötte után kilencven esztendővel.
_____________________________________________________________________________
2008. március 25. (szerda) 9 óra
Kistérségi Szaktárgyi Történelemverseny
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Emlékpontban a hódmezővásárhelyi kistérség általános iskolás diákjainak történelemversenye. A vetélkedő rendezője a Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai tagintézménye és az Emlékpont. Több mint száz felső tagozatos tanuló vesz részt a versenyen, amelyen párban kell különböző típusú feladatsorokat kitölteniük.
_____________________________________________________________________________
2009. március 20. (péntek) 10 óra
A víz mint az élet színtere
A Víz mint éltető erő című programsorozat részeként diákkonferenciára kerül sor az Emlékpontban, melyen Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város oktatási intézményeinek tanulói dolgozzák fel és prezentálják természetes vizeink fontosságát, édesvízkészleteink megőrzésének lehetőségeit.
_____________________________________________________________________________
2009. március 10-én megtekintette az Emlékpont kiállítását Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter.
 Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő és Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter
Tekintse meg a miniszteri látogatás képeit! _____________________________________________________________________________
2009. február 25. (szerda) 17 óra
Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
Olofsson Placid bencés szerzetes, Gulág-túlélő lesz a vendége az Emlékpont által szervezett megemlékezésnek a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján. A jelenleg 93 éves Placid atya megjárta a földi poklot: az Andrássy út 60-ban kínozták, majd tíz év, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték. De akit megpróbál az Isten, annak erőt és bölcsességet is ad hozzá. Dr. Olofsson Károly, vagyis Piacid atya csodálatosan derűs, életvidám, jó kedélyű ember.

Olofsson Placid atya
_____________________________________________________________________________
2009. február 11. (szerda) 17 óra
A Haza és a Hit szolgálatában: Mindszenty és Barankovics
A magyar katolicizmus és kereszténydemokrácia kimagasló személyeiről Mindszenty József hercegprímásról és Barankovics István újságíróról, kereszténydemokrata politikusról hallhatnak történelmi előadást az érdeklődők. Meghívott szakértők Kovács Emőke, a KRE Kremlinológiai Intézetének tudományos munkatársa, valamint Miklós Péter, a Móra Ferenc Múzeum történész-muzeológusa. Köszöntőt mond Dr. Fila Béla teológia professzor. Az esten részletek hangzanak el Mindszenty József emlékirataiból és Barankovics István írásaiból.
_____________________________________________________________________________
Az Emlékpontban forgatott a Magyar Televízió Főtér című műsorának stábja. A Hódmezővásárhely látnivalóit és érdekességeit bemutató adás itt tekinthető meg.
Novodomszky Éva műsorvezető és Szenti Tibor író, néprajzkutató
_____________________________________________________________________________
2009. január 16. (péntek) 17 óra
Eleven fáklyák üzenete
Jan Palach, Bauer Sándor és Moyzes Márton önégető fiatalok tette máig hat, égő áldozatuk negyven év után is kérdések sorát veti fel. Ezekre a dilemmákra keresi a választ az Emlékpont megemlékező rendezvénye. A J. P. emlékezetére című festményét Gulyás Gyula filmrendező mutatja be az érdeklődőknek. Ezt követően vetítik le a rendező Idézés Jan Palach emlékezetére című dokumentumfilmjét. Donáth Péter díszlettervező, képzőművész 1969-ben készült alkotása február 1-éig tekinthető meg az Emlékpontban.
_____________________________________________________________________________
2009. január 12. (hétfő) 17 óra
Nagyapáink Mohácsa, a Don-kanyar
Szakmai előadásokkal, fáklyás felvonulással és kamara-kiállítással emlékeznek nagyapáink Mohácsáról az Emlékpontban. A január 19-ig megtekinthető tárlaton eddig nem látott dokumentumokat is kiállítottak a Doni-katasztrófáról, a magyar hadtörténelem legnagyobb veszteségét okozó szovjet offenzíváról.
|
|