Hódmezővásárhely az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején, hátországi szerepben ugyan, de bekapcsolódott az országos eseményekbe. Kossuth Lajos 1848. október 3-án második toborzó körútja során jutott el városunkba. Ekkor kapta a hírt a honvédsereg pákozdi ütközetéről. A hír hatására az összegyűlt tömeg lelkesedése sokszorosára növekedett. A vásárhelyi nemzetőrök részt vettek a délvidéki szerb támadás visszaverésében. A Tisza szabályozását követően, az 1860-as években kiszáradtak a környező tavak és erek. A belterület laposabb részeit fokozatosan feltöltötték, új betelepülőkkel gyarapodott a város. Hódmezővásárhely 1873-ban szakadt ki a megyéből, és nyerte el az önálló törvényhatósági jogot. Ettől kezdve mutatkoztak meg az urbanizáció első jelei. Szembetűnően növekedett a népesség. 1890-ben 55475 főnyi lakosságával Hódmezővásárhely az ország negyedik legnépesebb városa. A századforduló körül alakult ki a városközpont mai képe. Artézi kutak, lendületes építkezés, útburkolások, csatornázások jellemzik ezeket az évtizedeket. A lakosság 70%-a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Sajátos településszerkezet alakult ki, nagy határra kiterjedő tanyarendszerrel. Az állattenyésztés továbbra is meghatározó volt a népesség megélhetése szempontjából. A paraszti állattartást a gazdaságosság jellemezte. Jövedelmező volt a minőségi lótenyésztés, mely részben exportcikk volt, részben a mezőgazdaság igényelte. Emellett a piacra kerülő baromfi és tojástermelés is fellendült. Az állattartásról fokozatosan tértek át az extenzív gabonatermesztésre, amely a város létének alapját képezte. A gabonatermesztésen nyugvó mezőgazdaság jelentős számú bérmunkást foglalkoztatott.

«««

3 / 6

»»»