Nézzen be az
Emlékpontba
 
 
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK HÍREK Aktuális Archívum HÓDMEZŐVÁSÁRHELY EMLÉKPONT KIÁLLÍTÁSOK PROGRAMOK TANÓRÁK MUNKATÁRSAINK KIADVÁNYAINK AZ EMLÉKPONT PÁLYÁZATAI
Tanulmány a hódmezővásárhelyi munkásőrségről
EMLÉKPONT
f
Médiapartnerünk
Párhuzamos kémhistóriák - avagy út Vásárhelyről a hírszerzési szolgálatokig
www.szigoruantitkos.hu
Tanulmány az állambiztonsági szervek hódmezővásárhelyi működéséről
EMLÉKPONT
Andrássy u. 34
Hódmezővásárhely 6800
email: emlekpont@emlekpont.hu
Tel: 06 62 530 940


Fejlesztette: CENTER.HU Kft.

Magyar English Deutsch
 

Állambiztonság – egyházi retorziók – hitbéli nyugtalanság


Az Emlékpont könyvek sorozatban megjelent, Vincze Gábor: A legnagyobb nyugtalanság tapasztalható… című könyvéről recenziót közölt a maszol.ro internetes portál.


KISEBBSÉGBEN: Állambiztonság – egyházi retorziók – hitbéli nyugtalanság


2017. október 09., hétfő, 09:15 | A.Gergely András


Vincze Gábor könyvéről


A hódmezővásárhelyi Emlékpont mint kutatóhely, múzeum, történeti gyűjtemény talán az első intézmény, mely magában a várostörténetben, a környék és a gazdaság, a tanyaiak és a városlakók, a proletariátus és a csinovnyikok szocializmusbeli „kísérleti korszakát” bemutató központ. Képző-, oktató-, gyűjtő- és bemutatóhely 2006 óta, amely muzeálisan megformált és hétköznapi életminták fölidézésével mintegy tájmúzeumi installáció is az 1945 és 1990 közötti korszakról. A vásárhelyiek számára személyes emlékeik menhelye, a harmadik birodalom összeomlásától a szovjethatalom összeomlásáig válogatja össze anyagát, s tárja időnként ennek részleteit is az érdeklődők elé – iskolások, nyugdíjasok, vásárhelyiek és külföldiek, filmesek és történészek, tanárok és városkörnyékiek beavatását szolgálva. Az olvasó itt egy „kicsinyített Terror Háza” építménnyel és installációval találkozik (mintegy talányos, hogy mindkét intézmény az Andrássy úton van…!), de ha a megformált tér városi történetét, a térség és a história mementóit tekintjük, akkor is szembeszökő kompozíciókra lel. Az Emlékpont egyike a terrorházi légkört intim városiságba emelő kezdeményeknek, s intézményi feladata sem különb talán: „állandó kiállítás keretében, a legkorszerűbb kiállítási technológiákkal és múzeumpedagógiai lehetőségekkel élve teszi tapinthatóvá és mindenki számára is felfoghatóvá azokat a történelmi folyamatokat, amelyek Hódmezővásárhelyt és lakóit érték az elmúlt ötven esztendőben. Emlékpontunk mementó is lesz, hiszen figyelmeztet arra, hogy ez az ötven esztendő nem álom: azzal, hogy távolodunk tőle, nem csökken a tanulságok súlya. Az Emlékpont reményeink szerint találkozások és beszélgetések pontja lesz. Beszélgetni fogunk a szabadság öröméről, az 1945 és 1990 közötti időszak fájdalmas és örömteli emlékeiről. Ez a történet nem lehet sem fekete, sem pedig fehér, hiszen a hétköznapok szürkeségén át mindig megcsillan a benne élők életöröme, életakarása”.[1]


Az intézmény kutatói egyben oktatók, tárlatvezetők, dokumentátorok, „kalauzok” is a vásárhelyi félévszázad históriájában. Tavaly óta önálló folyóiratuk is van „Emlékeztető” címen, melynek időnkénti ismertetésére még vissza-visszatérünk, most azonban a weboldalon elérhető fotók, levelek, pályázatok, „látogatóbarát” programok mellett a kutatóhely kiadványait is érdemes figyelemmel kísérnünk. Ezek egyikét, azaz első kötetét, az Emlékpont Könyvek sorozatnyitó opuszát vesszük kézbe röviden, hisz épp azt illusztrálja: nemcsak történeti korok játszanak egybe, nemcsak elnagyoló közgondolkodás és történeti tényanyag feszül egymás ellen, hanem a református egyházat az 1945 és 1948 közötti legharsányabb időszakban ért indulatos támadások az egész Békés-Bánáti Egyházmegyére kiterjesztett mivoltukban, egy köztörténeti és egyháztörténeti metszetben is megmutatkoznak, ha kellően beavatott kutató faggatja dokumentumait.


Hódmezővásárhely, Kossuth tér, 1954 | A közölt fotók a Fortepan gyűjteményből valók


Vincze Gábor, mint az Emlékpont egykori történésze elsősorban vásárhelyi kutatásai alapján állította össze „A legnagyobb nyugtalanság tapasztalható…” címmel.[2] A kötet a történettudomány számára korántsem ritka műfajban, az eligazító, értelmező, tényfeltáró, dokumentumközlő köztes funkcióban ismerteti az eseményeket s a hátterükben húzódó rejtett folyamatokat is. Első fejezetében az 1944-4-ös változások egyházpolitikai történésrendjét ismerteti, miszerint a kisdedkorú népi demokráciát az ellenforradalmi hordákkal szembeni küzdéstudat vezette a jellegzetes egyházpolitikai eljárásokig, meghurcolásokig, besúgásokig, hamis vádakig, tetemrehívásokig – békési, csongrádi, szentesi, debreceni, tiszántúli levelekkel és iratokkal illusztrálva. Második értelmezési blokkjában a (már 1945 januárjában megjelent „reakciós elemektől megtisztító” rendelet, majd az igazolóbizottságok elé került ügyek) egyházpolitikai és felekezeti belügyeket korlátozó rendőri intézkedések, zaklatások, igazoló jelentések, feljelentések dokumentumait mutatja be válogatva, s ezt a népbíróságok és népügyészségek hálózatát az Ideiglenes Kormány rendelete alapján létrehozott peres vegzatúrák részletes illusztrálásával folytatja. Kiválasztja egy-egy önálló fejezetben „a háborús bűnös”, „a nyilas érzelmű”, „a zsidóüldöző”, „az antiszemita”, „a demokráciaellenes”, „a németbarát, háborúpárti”, „az oroszellenes”, „a szigorú leventeparancsnok” típusait, portréit, s a visszamenőleges hatályú törvénykezés klasszikus eseteinek példatárát is felmutatja a szegedi és gyulai népbírósági tanácsok működésének esetleírásával.


A Szent István templom harangjának beemelése (1950)


Vincze értelmezésében egyértelművé válik, hogy a felszabadulás első pillanataitól azonnal talpra ugrik a népi demokratikus erők restauratív jószándéka, melynek fő célpontja a „kapitalista” világban rejtekező (hisz vatikáni központú) római katolikus egyház lett, az új világkép építői-követői időlegesen a protestánsok ellen még némi „vallási” türelemmel viseltettek. De mind az eljárások, retorziók, „népharag” kihívások, pártbíróságként önkényeskedő helyi kis hatalmi csoportok intoleranciája, mind az állampolitikai alapelvek úgymond „igazságtételi” normái egyértelműen a jogszabályi alapelvek teljességgel szubjektív ítéletként való használatára, primitív bosszúra, mohó vagyonelkobzásokra, otromba megfélemlítésekre, ki- és lehallgatásokra, ócska vádakra épülő förtelmes rendszere „az első számú főellenség” megsemmisítésére törekedett. A „klerikális reakció” megsemmisítésének programja Hódmezővásárhelyen túl még Makón, Szentesen, Csongrádon, Orosházán, Gyulán, Békésben is önkénnyel dúló, később Csanád vármegyére is kiterjedő nekibuzdulásai, majd Ravasz László dunamelléki református püspök miniszterelnökhöz intézett előterjesztése dacára „mind több lelkész kerül sokszor alaptalan vagy egészen jelentéktelen értékű panasz alapján letartóztatásba, s a letartóztatás a letartóztatott lelkészek kihallgatása nélkül sokszor hetekig tart, s komolyabb indokolás nélkül igen súlyos intézkedéseket szül”. A lelkészek, tanárok, tanítók letartóztatása, az egyházi személyek elleni eljárások és bevádolások során, a gyanúsított szabályszerű elbírálásáig vezető önkényeskedések eszközeivel 1944 és 1947 között a négy református egyházkerületben még csak felbecsülni sem lehetséges számú eljárást indítottak, de negyvenkét lelkész, tizenegy tanár és harmincegy tanító került ebbe a helyzetbe – a lelkészek közel húsz százaléka ellen indult eljárás. Jogerősen végül is csak nyolc lelkészt és két tanárt ítéltek szabadságvesztésre, a másodfokú eljárásban kilencvennyolc százalékukat fölmentették, de mindezek épp azt igazolják, mennyire tévképzet a köztörténetírásnak az a tétele, hogy a ’45-47-es éveket nem számítva, voltaképpen csak 1948-ban kezdődtek a Rákosi diktálta fölszámolási eljárások.

Az Új Zárda épülete (1954)


A neves kisebbség- és egyháztörténész munkája igaz, csupán időleges szemléltetése, további részkutatásokra és összehasonlító elemzésekre érdemes adatbázisa a korszak kutatói elé kívánkozó tényanyagnak. De jelzi azt is, hogy az Emlékpont mint a vásárhelyi kollektív emlékezet gyűjtőhelye a kor szemtanúival készített filminterjúknak is, mintegy kétszáz beszélgetés nyomán a hely és a környék lakosainak legszemélyesebb emlékkincsét gyűjti csokorba és tálalja, továbbá könyvsorozatban dolgozza föl a Csongrád megyei megfigyeltek, a ’45-49 közötti vásárhelyi életről, irodalmi életről vagy a ’45 és ’50 közötti állami kommunista fellépést meg az 1956 utáni helyi sorsokról szóló emlékanyagot, továbbá a Gulágot megjártak vagy a Nagy Háborúra emlékezők dokumentumait, akkor bizony nem pusztán „emlékpont”, hanem közgyűjteményi program is, mely számos további ilyennek nyújt szakmai-tudományos példát.[3]


„A legnagyobb nyugtalanságot” ekképpen nem a helyi közösségek, egyházi személyiségek, hitfelekezeti gyülekezetek nyújtják (sem akkor, sem ma), hanem az épp aktuális hatalom otromba beavatkozásai, érdekköreinek nyílt agressziója, közvélemény-manipuláló hajlandóságának mindenkori megnyilvánulásai. S ez nemcsak az Emlékpont Könyvek, Vincze Gábor vagy Miklós Péter érdeme, hanem a mindenkori belátó, kérdezni merész, múltjával sokféle módon szembesülni kész befogadó társadalomé.

[1] lásd a weboldal Dokumentumait, történetét, adattárát: http://www.emlekpont.hu/emlekpont/dokumentumok/dokumentumok.html
[2] A teljes cím: Eljárások református egyházi személyek ellen a „népi demokrácia” első éveiben a Békés-Bánáti Egyházmegyében. Emlékpont Könyvek 1. Sorozatszerkesztő Miklós Péter. Emlékpont, Hódmezővásárhely, 2016., 96 oldal.
[3] A könyvek sorozatát, miképp az Emlékeztető-t is megtalálja az érdeklődő ezen a forráshelyen, letölthető formátumban:
http://www.emlekpont.hu/kiadvanyaink/emlekpontkonyvek/emlekpontkonyvek.html