Nézzen be az
Emlékpontba
 
 
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Köszöntő Sajtószoba Létrehozók Linkek HÍREK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY EMLÉKPONT KIÁLLÍTÁSOK PROGRAMOK TANÓRÁK MUNKATÁRSAINK KIADVÁNYAINK AZ EMLÉKPONT PÁLYÁZATAI
Tanulmány a hódmezővásárhelyi munkásőrségről
EMLÉKPONT
f
Médiapartnerünk
Párhuzamos kémhistóriák - avagy út Vásárhelyről a hírszerzési szolgálatokig
www.szigoruantitkos.hu
Tanulmány az állambiztonsági szervek hódmezővásárhelyi működéséről
EMLÉKPONT
Andrássy u. 34
Hódmezővásárhely 6800
email: emlekpont@emlekpont.hu
Tel: 06 62 530 940


Fejlesztette: CENTER.HU Kft.

Magyar English Deutsch
 
Museum, Hódmezővásárhely

 

Attila F. Kovács’ designed a futuristic building for a museum about the communist past.


In southern Hungary, not far from the Serbian and Romanian borders, Emlékpont (Rembrance Point), a museum devoted to the communist past of the provincial city of Hódmezõvásárhely, recently opened it doors. The museum’s genesis dates back to 2004, the year in which the singleminded local mayor, János Lázár, asked Attila F. Kovács (the architect of the only other Hungarian communist museum, the House of Terror in Budapest) to design a new provincial holocaust museum in a mere two weeks. The following week, with a stupendous effort, that (interior) design was realized, just in time for the reopening of the renovated local synagogue. Next year, the same mayor asked Kovács to think about possibilities for a communist museum.


The city council owned a fine 19th-century building with a simple 1950s annex, right in the centre of the city. Kovács suggested preserving both buildings and adding a third wing to represent the 21st century. The latter is a long, metal-clad volume that overhangs the 1950s building, creating a covered space conveniently located at a major intersection. To the museum programme, the architect added a bookshop and a café as a meeting place for the many students who pass by this spot every day.


Between the grand villa and the annex is a courtyard, open to the street, containing the entrance to the museum. The walls of this courtyard are faced with weathered red frescoes from a former Russian barracks in the nearby city of Szeged. The heads of six border guards gaze at visitors, a foretaste of the threemetre- tall copies of 1950s sculptures that await them in the gallery below.


In the foyer, beneath the ticket counter, residents of the city relate their own story on ten flat black-and-white screens. The first gallery, entitled ‘the lost tradition’, is devoted to life on the land before the communist era. The floor, walls and ceiling are covered with photographs of ploughed earth. The next room is similarly disorientating – here Second World War bombers, filmed from above, are projected onto the floor. The third gallery tells the story of the ‘white guard’, a local resistance movement in the early years of communist rule. The floor is coated with a transparent epoxy incorporating ears of corn. Suspended from the ceiling of the next room is a Christian cross made up of eight TV screens which tell the story of the suppression of religion under communism. After this, visitors negotiate a rather narrow staircase down into the basement where the six larger-than-life border guards stand on plinths inside square glass shafts which penetrate the ceiling, allowing natural light to enter the space below and making the figures inside these display cases look as if they have been beheaded by the high-gloss ceiling. The walls here are covered with a wallpaper depicting soldiers and communist slogans. The route then proceeds up to the first floor. Here, in front of the windows in a bright red room, red flags flutter eternally, wafted by air from the ventilators. The next room is surprisingly high and light. In the middle is a five-metre-tall Russian soldier around which this new gallery was built. On the walls hang paintings in social-realistic style. A window in the corner overlooks a copy of a sculpture of a sitting (nicknamed ‘shitting’) Lenin. Adjoining this room is a raked space accommodating 85 visitors, which is used for conferences and occasional showings of communist films. After the last museum room, containing a computer information table, the route ends on a more cheerful note in a 1950s-style café. In fine weather visitors can return to the entrance courtyard via an outdoor steel stair.


Architecturally speaking, the museum is well worth the three-and-a-half hour train trip from Budapest. Unfortunately, all the explanatory texts are in Hungarian and the colour brochure provides some fine photos but little additional information. One wonders how the museum is going to persuade people to come back for a second visit, for there is no space at present for temporary exhibitions. The architect has already given this some thought and is considering the possibility of building another gallery next to the museum on a site now temporarily occupied by a pizzeria. In any event, he has another commission to design a small communist sculpture park on this spot, complete with a new 1956 memorial. Reason enough to visit Hódmezõvásárhely some time soon.



F. Kovács Attila egy futurisztkikus épületet tervezett a kommunista múltról


Dél-Magyarországon, nem messze a szerb és román határtól nyitotta meg nemrégiben kapuit az Emlékpont – egy múzeum, amely a vidéki város – Hódmezővásárhely kommunista múltját mutatja be. A múzeum keletkezése 2004-re nyúlik vissza, arra az évre, amelyben a helyi polgármester – Lázár János felkérte F. Kovács Attilát (az egyetlen magyar kommunizmusról szóló múzeum – a budapesti Terror Háza – építészét), hogy tervezzen egy új vidéki holocaust múzeumot két héten belül. A következő héten elképesztő erőfeszítéssel a (belső) terv elkészült, az épp felújított helyi zsinagóga megnyitására. Következő évben Lázár János felkérte Kovácsot, hogy gondolkodjon el egy kommunizmus-múzeum létrehozásának lehetőségeiről.


A városi tanács birtokában volt egy szép 19. századi épület egy egyszerű ’50-es évekbeli bővítménnyel, a város központjában. Kovács azt javasolta, hogy mindkét épületrészt tartsák meg, és adjanak hozzá egy, a 21. századot jelképező harmadik szárnyat. Az utóbbi egy hosszú, fémburkolatú tömeg, amely az ’50-es évekbeli épület fölé nyúlik, és egy zárt teret alkot az eredeti főépítménnyel. A múzeumi létesítményhez az építész hozzáadott egy könyvesboltot és egy kávéházat, amely jó mindennapi találkozóhely sok diák részére.


A nagy épület és a bővítmény között van egy udvar, amely az utcára nyílik – és ott van a múzeum bejárata. Az udvar falain kopott vörös freskók vannak a közelben lévő Szeged régi szovjet laktanyájának faláról. A látogatókra hat határőr feje tekint, ízelítőként a három méter magas ’50-es évekbeli szobor másolataiból, melyek a lenti csarnokban vannak.


Az előtérben, a jegyárusító pult elején a város lakosai mondanak pár szót életükről a fekete-fehér képernyőkön. Az első terem, amelynek címe „Megszakított hagyomány” a kommunista korszak előtti idők tanyai életét mutatja be. A padló, a falak és a mennyezet felszántott földről készült fotókkal van beborítva. A következő teremben felülről egy második világháborús szőnyegbombázást vetítenek a padlóra. A harmadik terem elmondja a „Fehér Gárda” történetét, amely egy helyi ellenállási mozgalom volt a kommunista hatalom korai éveiben. A padló átlátszó műgyantával borított, benne kukoricaszemek vannak. A következő teremben egy kereszt van felfüggesztve a mennyezetre, mely kereszt monitorokból áll. Ezeken olyan interjúk futnak, melyek a vallás kommunizmus alatti elnyomását mutatják be. Ezután a látogató egy szűk lépcsőn az alagsorba megy, ahol az életnagyságnál nagyobb határőrök állnak egy lábazaton, üvegből készült négyszögletes oszlopokon belül, melyek a mennyezetig nyúlnak. Ezáltal természetes világosság van a teremben, és az üvegen belüli szobrok úgy néznek ki, mintha a mennyezet lefejezte volna őket. Az itteni falakat katonákat és kommunista szlogeneket ábrázoló tapétával borították. Ezután az első emeleten van a következő állomás. Egy ragyogó piros terem előtti ablakban vörös zászlók lobognak, melyeket ventillátorok fújnak. A következő terem meglepően magas és világos. A terem közepén az öt méter magas szovjet katona szobra áll, mely köré az új termet építették. A falakon szocreál képek függenek. A sarokban lévő ablakból ki lehet tekinteni az ülő („szaró”) Lenin szobrára. Ehhez a teremhez csatlakozik a 85 látogató befogadására alkalmas konferenciaterem, mely konferenciák megrendezésére és a kommunista időszakkal kapcsolatos filmek vetítésére használható. Az utolsó múzeumi terem után, amelyben van egy interaktív asztal, a kiállítás egy 1950-es évekbeli stílusú kávézóban ér véget. Jó idő esetén a látogatók az udvari bejárathoz térhetnek vissza a gyilokjárón keresztül.


A múzeum mindenképpen megéri a három és fél órás vonatutat Budapestről. Sajnos, minden magyarázó-szöveg magyar nyelvű, és a színes ismertető ugyan tartalmaz néhány jó fotót, de nagyon kevés plussz-információ van benne. Kérdés, hogy a múzeum hogyan győzi meg látogatóit arról, hogy jöjjenek vissza másodjára is, mivel nincs hely ideiglenes kiállításhoz. Az építész adott erre egy választ, hogy a múzeum melletti téren, ahol jelenleg pizzéria van, lehetőség van egy újabb terem építésére. Akárhogy is, már van egy másik megbízása, hogy tervezzen azon a területen egy kis szoborparkot, egy új 1956-os emlékművel együtt. Ez elég ok ahhoz, hogy hamarosan meglátogassuk Hódmezővásárhelyt.



A10

2007-07-10