Ahogyan mondatainkat is ponttal zárjuk, egy történelmi korszak is csak akkor válhat múltunk részévé, ha pontot teszünk a végére. Ahhoz pedig, hogy lezárhassunk bármit, össze kell gyűjtenünk róla minden ismeretet, és meg kell hallgatnunk azokat, akik benne éltek a korban, és megőrizték az emlékeit. 1945 és 1990 két olyan dátum, melyek kétségtelenül egy teljes korszakot fognak közre. Összeomlástól összeomlásig, mondhatnánk, hiszen az országot elfoglaló Harmadik Birodalom csapatait egy újabb hódító, a szovjet hadsereg szorította ki Magyarország területéről, hogy a darabjaira hulló szocialista kísérlet romjain 1990-ben Magyarország újra visszanyerje önállóságát.

Kik és hogyan élték meg Vásárhelyen ezt a fél évszázadot? Milyen személyes sorsok jellemezték ezt az időszakot? Milyen volt a tárgyi környezet? Kik voltak alakítói és elszenvedői ennek a majd ötven évnek? E kérdések megválaszolásakor ma még támaszkodhatunk az eleven személyes vásárhelyi emlékezetre. Éppen ezért itt az idő, hogy bemutassuk városunk hihetetlenül gazdag múltját, szerteágazó hagyományait, miközben azt is be kell mutatnunk, hogy a szabadság hiánya mekkora károkat okoz, és hogyan deformálja civilizációnkat. Ezer és ezer példánk van erre, és nemcsak a művészet terén, de a kultúra legtágabb értelmezése szerint az élet minden területén. Másképp lakunk, eszünk, szeretünk és tanulunk, ha nincs szabadságunk. Másképp születünk, gondolkodunk, és másképp halunk meg.

Magyarország első EMLÉKPONT-ja állandó kiállítás keretében, a legkorszerűbb kiállítási technológiákkal és múzeumpedagógiai lehetőségekkel élve teszi tapinthatóvá és mindenki számára is felfoghatóvá azokat a történelmi folyamatokat, amelyek Hódmezővásárhelyt és lakóit érték az elmúlt ötven esztendőben. Emlékpontunk mementó is lesz, hiszen figyelmeztet arra, hogy ez az ötven esztendő nem álom: azzal, hogy távolodunk tőle, nem csökken a tanulságok súlya.

Az Emlékpont reményeink szerint találkozások és beszélgetések pontja lesz. Beszélgetni fogunk a szabadság öröméről, az 1945 és 1990 közötti időszak fájdalmas és örömteli emlékeiről. Ez a történet nem lehet sem fekete, sem pedig fehér, hiszen a hétköznapok szürkeségén át mindig megcsillan a benne élők életöröme, életakarása.